Film, mozi, sorozat.

Egy igazi, tökös, 21. századi film noir-t (na nem az eredeti 40-es, 50-es évek hollywoodi szabályok szerinti, de tisztelgésnek tökéletes) kapsz, ha megszavazod a lehetőséget Boogie-nak. Az “olajos” becenévre hallgató bérgyilkos dögösebb Duke Nukem-nél, több hullát produkál John Rambo-nál és kíméletlenebb Piszkos Harry-nél. Roberto Fontanarrosa, argentín író képregényfigurájánál nem véletlen az egybeesés. Állítólag elég sok inspirációt merített a Clint Eastwood által megformált karakterből, amikor megalkotta Boogie-t. Nem csak Fontanarrosa a karaktereket, de a filmet is úgy gyurmázta össze Gustavo Cova rendező. Szemérmetlen is, meg persze egyértelmű lopás is, de semmiképp sem tudom kárhoztatni érte. A film noir-os kereten túl olyan jó érzékkel csipked bele stílusokba, és konkrét filmes jelenetekbe, hogy egy kifejezetten szórakoztató egyveleg az eredmény. Kötelességem megemlíteni, hogy ez az animációs film véresebb Tarantino-nál és szemérmetlenül kegyetlen, akinek nem bírja a gyomra az ne is közelítsen hozzá!
A történet szerint Boogie-t a maffia rendszeresen alkalmazza kisebb-nagyobb piszkos munkák elvégzésére, de amikor a család feje elleni koronatanút – aki persze egy dögös-bögyös cicababa – kellene eltenni láb alól, a család ügyvédje nem őt, hanem Jim Blackburn-t, egy modern harcművészt bízza meg a munkával. Boogie önérzetét ez igencsak sérti, így elindul rendet tenni. Az amerikai ős-macho típust karikírozó karakter brutális hadjáratra indul, természetesen a számára legkedvesebb dolog: a pénz mentén.
A stílusos grafika és a zenét klisésen, de mindig odaillően használó film nagyon jó hangulatot teremt cirka 80 percre. Pergő akció, nyers humor (egy röpke poén erejéig még Joey is megidéződik a Jóbarátokból), jó nők, vér, hullák és lőporszag. 10 töltényből 8 és fél simán célba talál.